Barion Pixel

Közösségi média 2021-ben: milyen trendekre számíts Facebookon és Instagramon?

Folyamatosan változik: ez az, amit minden évben elmondhatunk a közösségi médiáról. A legjobb, amit tehetsz, hogy figyelemmel követed ezeket a változásokat, és beépíted őket a kommunikációdba. Ahhoz, hogy naprakész lehess, elhoztuk neked a két legnépszerűbb közösségi felület preferenciáit. Lássuk, mik lesznek a 2021-es Facebook és Instagram trendek!

A közösségi médiában az a jó, hogy sosem lehet beleunni, hiszen napról napra változik. Újítások, algoritmusok és formálódó szokások határozzák meg, hogy éppen mi lesz az aktuális Facebook trend, vagy milyen kommunikációt kell folytatni az Instagramon. 

Ahhoz, hogy marketingcéljaid teljesüljenek, elengedhetetlen, hogy a közösségi média változásait figyelemmel kövesd. 

Persze egészen más a helyzet, ha szakemberekre bízod a közösségi felületek kezelését, hiszen akkor ők tájékoztatnak ezekről a változásokról és jó esetben ennek megfelelően alakítják a tartalmakat.

A 2021-es Facebook trendek és Instagram-változások nem térnek majd el eget rengetően a 2020-asoktól, de ha eddig nem tetted volna, érdemes rárepülni ezekre a következő évben.

Lássuk először, hogy milyen finomságokat tartogat nekünk a Facebook.

Facebook trendek 2021-ben

A sokat ismételt és fontos alapelv, hogy a Facebookot még mindig érdemes elválasztani az Instagramtól, már ami a kommunikációt illeti. Hiszen a két felületet más korosztályok használják, teljesen másképp. 

Míg a Facebook ma már a hirdetések és a sokrétű információáramlás színtere, addig az Instagram a látvány és a véleménynyilvánítás közege.

Így a Facebookon okosabban kell nyomni a businesst, az Instagramon pedig a szemet és az érzelmeket kell rabul ejteni.

Vásárlói trendek: egyre népszerűbb az online vásárlás

Egyértelműen a koronavírus-járvány hozadéka, hogy megnövekedett az online vásárlás iránti kereslet. Aki eddig a plázákban élte ki a vásárlási lázát, most inkább a webshopokban böngészik, hiszen nem csak biztonságosabb, hanem jóval kényelmesebb is otthonról intézni mindent.

Arról ugye nem is beszélve, hogy a kijárási korlátozások, tilalmak is csak az online vásárlást erősítik, sokan pedig rajta is ragadnak ezen a szokáson. 

Egy Facebook által készült tanulmány szerint az amerikaiak 42%-a hetente legalább egyszer online végzi a nagybevásárlást. Ez két évvel ezelőtt 22% volt.

Ez Magyarországon sem történt másként, hiszen 2020 első féléve 34,8%-kal magasabb online forgalmat produkált 2019-hez képest.

Ez az első negyedévben 21%-os növekedést, a második negyedévben pedig 47%-osat jelent: komoly számok ezek, és nemcsak a mindennapi termékekhez köthetők. 

Elektronikai cikkek, bútorok, takarítószerek, gyógyszerek, élelmiszer, sportszerek: csak hogy párat említsünk az érdeklődés tárgyaiból. Az árukereső.hu statisztikái alapján 2019-hez képest 2020-ban 147%-os növekedést mutat az online vásárlás hozama a második negyedévben. 

Ez pedig értelemszerűen fellendíti a Facebook Shopot is, amely elsősorban a mobilos vásárlásoknak kedvez. A boltban a vállalkozások ingyenesen hozhatnak létre webshopot a Facebookon belül.

Kiknek jó hír ez? 

Azoknak a kis -és középvállalkozásoknak, akiknek például be kellett zárniuk a pandémia miatt és valamilyen okból nem tudnak létrehozni egy konkrét webshopot. Ők szépen feltöltik a termékeiket a Facebook Shopba, és odaterelik a potenciális vásárlókat.

Várhatóan mindez 2021-ben csak növekedni fog, hiszen egyre többen térnek át az online vásárlásra, és a Facebook is egyre több lehetőséget kínál majd a Facebook Boltot indítók számára.

Nő laptoppal

Facebook hirdetési stratégia 2021-ben

A Facebook hirdetésnek 2021-ben sem fog leáldozni, sőt, fontosabb lesz, mint valaha. A növekvő digitális jelenlét, 2020 hatásai nem tűnnek el nyom nélkül: ha igazán ütős Facebook kommunikációt szeretnél, a hirdetési stratégiád is fel kell turbóznod!

Mikre figyelj oda a Facebook hirdetések tervezésénél?

  • Facebook pixel fontossága: ha eddig nem használtad, itt az ideje, hogy beépítsd a Facebook pixelt. Miért is? Nemcsak adatgyűjtésre, hanem a vásárlói út megfigyelésére is csodálatos megoldás. Ahhoz, hogy megértsd a már meglévő és potenciális vásárlóidat, ismernek kell a szokásaikat!
  • A vásárlói út megértése: szorosan rákapcsolódva az előzőre, a probléma kialakuásától egészen a megoldás megvásárlásáig jelen kell lenned a vásárlód életében. Így fogod a megfelelő embereknek a megfelelő üzenetet eljuttatni, és hatékony Facebook hirdetéseket hozol majd létre.
  • Célközönségek: használd őket! Akár mentett, akár egyedi, akár hasonmás célközönségekről beszélünk, variáld és gondold át, kiknek szeretnéd eljuttatni a szolgáltatásod vagy terméked. Ha kell, hozz létre perszónákat, személyesítsd meg a vásárlóidat, így sokkal könnyebben meglátod majd, hogy mire vágynak.
  • Hirdetésformátumok: egyáltalán nem mindegy, milyen üzenetet hogyan adsz át. A dinamikus hirdetésektől a UGC (user generated content) tartalmakon át a Facebook hirdetések számtalan változatáig, fontos, hogy képben legyél, mi segít neked igazán.
  • Mérés: megtérülnek a hirdetéseid? Optimalizáltak a költségeid? Mennyibe kerül egy kattintás vagy vásárlás? Kövesd figyelemmel ezeket az adatokat 2021-ben még alaposabban, így nem ér majd csalódás.
  • Kampányok tervezése: minden vállalkozásban vannak kiemelt időszakok, ünnepek, szezonok. Már év elején tervezd meg ezeket, gondold át alaposan a kampányaid, így biztos alapokkal indulhatsz neki az új évnek.

Videómarketing: 2021-ben se hanyagold el!

Bizony, bizony: a mozgókép 2021-ben is tarol, hiszen nemcsak a Facebook, hanem a felhasználók is a videós tartalmakat preferálják. Éppen ezért, ha eddig nem csináltad, most itt az ideje belevágni: akár márkaépítésre, akár hirdetésre használod, egy videó mindig betalál. Ahogyan a lenti ábrán, az Oberlo gyűjtésének köszönhetően látható:

Lássunk néhány izgis adatot:

  • videós tartalmak 2020 harmadik negyedévében 2,6%-kal emelkedtek, jelenleg az összes tartalom 17%-át teszik ki;
  • a Facebook videók 135%-kal magasabb organikus elérést kapnak, mint statikus társaik;
  • a második legnépszerűbb bejegyzéstípus a videós tartalom;
  • a legjobban teljesítő videók 65 mp és 5 perc közé esnek.
Facebook videó adatok

Mi következik mindebből? 

Ha 2020-ban nem használtál  videókat a Facebook kommunikációdban, 2021-ben fel kell zárkóznod. Az emberek szívesebben fogyasztják és osztják meg a videós tartalmakat, mert gyorsabban befogadhatóak, látványosak és egyszerűbben átjön az üzenet.

A videókat ráadásul a Facebook algoritmus is komálja, sokkal kegyesebben bánik a minőségi és eredeti videókkal. Arról nem is beszélve, hogy a videók növelik az elköteleződést, az élő videók pedig hatszor eredményesebben teszik ezt.

Facebook Live: 2021-ben sem megy ki a divatból!

Akkor, ha már élő videók: 2021-ben is imádni fogja őket a Facebook algoritmusa! Miért is jó ez nekünk?

A Facebook Live, amellett, hogy mindenki számára elérhető, remekül teljesítő videós tartalom. Miért is ne lenne az, hiszen hiteles és egyedi, amelyben a közönségeddel kommunikálsz, értéket és tartalmat adsz a számukra.

2021-ben pedig az egyik legerőteljesebb Facebook trend az élőzés lesz. A 2020-as bizonytalanság, az információéhség nagyon kedvez a Facebook élő videóknak. Ezt az adatok is alátámasztják, hiszen a legfrissebb jelentések szerint a Facebook Live használata 2020 második negyedévében éves szinten 26,9%-kal, négy rövid hónap alatt pedig óriási 126%-kal nőtt, a Socialbakers kutatása szerint, amely a lenti ábrán is látható;

A márkák is felismerték ezt, és egyre többen kommunikálnak követőikkel élő videóban: nagy valószínűséggel ez a tendencia 2021-ben tovább növekszik.

Ráadásul 2018-hoz képest a Live elérése a duplájára nőtt. Az sem mellékes infó, hogy az élő videó a márka iránti elköteleződést is növeli, valamint hitelessé teszi a brandet.

Facebook Live video adatok

Kis -és középvállalkozások a közösségi médiában

Sajnos nem is kérdés, hogy a kkv-k sínylik meg leginkább a pandémia hatásait. A Facebook ezért külön támogatja ezeket a vállalkozásokat. 

A platform annak érdekében, hogy segítse a kkv-kat, bejelentette, hogy ez év elején pénzügyi támogatást nyújt ezeknek a kereskedőknek. Szintén az Oberlo gyűjtése szerint ez 100 millió dollár értékű támogatást jelent, amely világszerte 30 000 vállalkozásnak segített ebben a nehéz időszakban. 2021-ben pedig ennek növekedésére számíthatunk.

De azt sem szabad elfelejteni, hogy a jó közösség csodákra képes. Egyre több olyan sztorit olvashatunk, amelyben a közösség segített, támogatott vagy ismertette meg másokkal az adott vállalkozás történetét, termékeit vagy szolgáltatását. 

Egy összetartó és aktív közösség a legnagyobb kincs a Facebookon. Lehet ez egy csoport, lehet ez egy követőtábor: mivel egyre többen kapcsolódnak be az online térbe, egyre nagyobb visszhangja lehet annak is, ha egy csoport kiáll egy ügy vagy egy vállalkozás mellett. 

Ha a vásárlóid hűségesek és összetartóak, nyert ügyed van.

Instagram trendek 2021-ben

Dinamikusan fejlődő, markáns és folyamatos: ez lenne az Instagram. Egyes korosztályok (19-29, 29-39) szinte teljesen áttértek az Instagram használatára, és a Facebookot maximum a hírek miatt nyitják meg. Az életüket azonban Instagramon élik. 

Már bőven nem a fancy ebéd posztolásáról és a gyerek első lépéseiről beszélünk, hanem komoly véleménynyilvánításról, ügyek melletti kiállásról, sőt, sajtóvisszhangról van itt szó. 

Az Instagram egyre inkább arra való, hogy a termékeid mellett azt is bemutasd, te mi mellett foglalsz állást, kikkel közösködsz szívesen és mit képviselsz. 

Éppen ezért magától értetődik, hogy a Facebooktól teljesen eltérő kommunikációra van szükség.

Story: te használod?

Az Instagram Story: véletlen lenne, hogy nemcsak a Facebook, hanem a LinkedIn is bevezette a storyt? Aligha. Könnyen fogyasztható, felvillanó információmorzsák, ahol megtudhatod, ki kivel van, mit csinál éppen, mit gondol, mit eszik, mit érez. 

Elképesztő mértékben fejlődik, kap újabb és újabb funkciókat és válik egyre színesebbé és fontosabbá az Instagram történet. A követőiddel beszélgethetsz, aktivizálhatod őket és megtudhatod, mire vágynak.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a 2021-es influencermarketing legfontosabb eszköze lesz.

Instagram story készítése telefonnal

User generated content: azaz a követőid az influencereid!

User generated content, azaz a felhasználók által létrehozott tartalom. Képek, videók, említések: minden, amiben megjelenik a márkád, és amit “csak úgy” kiposztolnak a követőid. Rendkívül hasznos tartalom, hiszen növeli a hitelességet és az elköteleződést.  

Nem árt tudni, hogy a vásárlók 76%-a elismeri, hogy mások véleménye befolyásolja a vásárlási döntéseiket. Ugye, ugye, neked is biztosan előfordult már, hogy egy ismerősödnél megláttad, milyen bútort vett, vagy milyen arckrémet használ, és egyből elgondolkoztál rajta: lehet neked is jó lenne?

Az influencerek egy része pedig egyre kevésbé megbízható, legalábbis sok vállalat szerint. Ezért érdemes a saját követők felé fordulni, és általuk növelni a márka hitelességét.

Játékok, kihívások, vicces videók: a határ a csillagos ég, és mivel 2020-ban mindenki az Instagramon lóg(ott), nagy eséllyel 2021-ben sem lesz ez másképp.

Ne felejtsd el a hashtageket!

Egyértelmű, már évek óta, hogy a hashtagek nagy barátaink. Rádkereshetnek hashtag alapján is, csinálhatsz hashtag kihívásokat, saját hashtageket.

Ha van Instagram oldalad, jó, ha van hashtagstratégiád is: készíthetsz márkaspecifikus hashtageket, de a saját gyártásúakkal sem árt tisztában lenni, hiszen sokkal nagyobb eléréseket produkálhatsz így, mint nélkülük.

2021-ben pedig a Facebook is be akarja vezetni a hashtageket, ( ún. ajánlott hashtagek), így a # nem csak az Instagram kommunikációdat könnyíti majd meg.

Mi tehát a dolgod 2021-ben? Maradj naprakész, kövesd a Facebook trendeket, ismerd meg az Instagram rejtett bugyrait, és kommunikálj!

Ha úgy érzed, mindebben szeretnél szakemberekre támaszkodni, vedd fel velünk a kapcsolatot, és segítünk!


.

Ha úgy érzed, van olyan ismerősöd, üzlettársad, akinek hasznos lehet ez a 2021-es közösségi média összefoglaló oszd meg velük ezt a cikket, hogy ők is képbe kerülhessenek.

További blog bejegyzéseink